Aki nélkül a rejtélyes.hu sem létezne: Nagyinterjú Szefivel a titokról, a sikerekről és a YouTube-ról
Vannak pillanatok az ember életében, amikor a példaképei hirtelen hús-vér emberekké válnak, és egy egyszerű üzenetváltásból valami sokkal több születik. Számomra ez az interjú pontosan ilyen. Ha nincs Szefi, nincs a rejtélyes.hu sem. Ő volt az, aki a képernyőn keresztül, a sötét szobában suttogott történeteivel és a legendák nyomozásával elhitette velem: a titkokat nemcsak olvasni érdemes, hanem kutatni is.
Ebben a beszélgetésben nem egy elérhetetlen sztárral, hanem egy őszinte, önkritikus és végtelenül barátságos tartalomgyártóval ismerkedhettek meg. Szefi mesél a kezdetekről, a MetalCastiellel közös, mára legendássá vált korszakról, a diszlexiával vívott harcáról és arról, hogyan látja ma, 15 év után azt a világot, amit ő maga kezdett el építeni itthon. Fogadjátok olyan szeretettel, amilyen hálával én készítettem.

Mikor jött el az a pont, hogy azt mondtad: „Én most csinálok egy YouTube csatornát, és elkezdek rejtélyekről beszélni ?
Nem teljesen így történt. Sokféle videót gyártottam akkoriban, először vlogok és gameplayek voltak.
Aztán valahogy jött egy „szellemes” beszámoló, aminél felkaptam a fejem, mert rengeteg ember írta le a véleményét a komment szekcióban, és nem néztek hülyének ezekkel a dolgokkal kapcsolatban.
Rájöttem, hogy ennek van célközönsége. A horror gameplayek miatt alapból volt egy hangulata a csatornának, szerették az emberek, hogy megijedek, és akkoriban népszerű is volt ez a zsáner.
Mivel láttam, hogy Magyarországon ezt nem nagyon csinálja még senki, elkezdtem a Legendák nyomában, később pedig a TITOK sorozatomat, ami szintén a rejtélyekre, misztikumra, horrorra és para teóriákra épült.
Szóval először jött a YouTube csatorna, aztán utána építettem ki a misztikus szálat rajta belül.
Képzeld, nekem te adtad meg a kezdőlöketet a rejtélyes.hu elindításához.
Képzeld, nekem te adtad meg a kezdőlöketet a rejtélyes.hu elindításához. Mit szólsz ahhoz, hogy a videóid még ennyi év után is ilyen hatással vannak az emberekre?
Próbálok valami nem sablonos dolgot mondani ezzel kapcsolatban. Én mindig is támogattam mindenkit, aki az én hatásomra próbálkozik meg valami hasonlóval.
Nekem nem is lehet nagyobb megtiszteltetés annál, hogy valakit inspirálok, főleg ennyi év után. Majdnem 15 év telt el, és sok ember, aki anno fiatalként nézett, már 25+ éves.
Sokan írták, hogy már családjuk van, és hogy sok mindenben inspiráltam őket. Hál’ Istennek voltak olyan témák, amikkel lehetett azonosulni.
Tényleg nagyon jól esik, ezt nem veheti el tőlem senki.
Mennyire volt nehéz az elején felépíteni a csatornát egy ennyire réteg-témával, mint a misztikum és a paranormális?
Úgy gondolom hogy mire én már elkeztem konkrétan ezt a vonalat már láttam a nézöközönségemen hogy kapó erre a témára, és már majdnem az első ilyen videók is hatalmasat mentek, igy nem is volt kérdés hogy folytatni kell, mai napig rágják a fülemet ezzel kapcsolatban, hogy csináljam!
A csatornádon a „rejtélyes” videók lettek az alapkövek. Szerinted mi volt az a titkos összetevő, ami miatt ezeket a videókat mindenki imádta?
A legtöbb visszajelzésem ezekre a videókra az volt, hogy ahogy beszélgettünk ezekről a témákról, az leginkább olyan stílusban készült, mintha pár jó haver storyzgatna. Talán ez a baráti, családias hangulat okozta ezt a mérhetetlen szimpátiát.
Voltak videóink, amikor csak leültünk, rendeltünk egy pizzát, és evés közben storyzgattunk. Sokan úgy is nézték, szintén kaja mellé. Ezt rengetegszer megkaptam visszajelzésnek: „olyan, mintha együtt ennénk, és csak beszélgetnénk”.
Mennyire változott meg a videós stílusod a kezdetek óta? Ma már máshogy vágnál meg egy régi, ijesztő anyagot?
Igen, ma már nagyon máshogy vágnék meg videókat, de ezen már nem tudok változtatni. Az egyetlen dolog, amit tehetek, hogy a jövőbeli videókat jobban csinálom.
Nekem nehéz volt a felolvasás, nem is jó visszahallgatni, meg is kaptam kritikának, hogy nem tudok. Nem árulok zsákbamacskát, diszlexiásként nehéz is az olvasás.
Ahogy idősödtem, azt vettem észre magamon, hogy egyre kritikusabb vagyok magammal szemben. Régen legyártottam 2000 videót anélkül, hogy töröltem volna, aztán egy ponton már többet töröltem, mert nem voltam velük megelégedve.
Volt olyan téma a csatornán, amit utólag már megbántál, vagy amit ma már teljesen máshogy mutatnál be?
Sajnos volt „szellemeket nézegető” videó, amit szintén evés közben vettünk fel, és ott nagyon lehet hallani.
Azt sajnos nagyon megbántam, hogy így vettük fel.
Hogy találtatok egymásra MetalCastiellel? Hogy jött az ötlet, hogy pont vele vágj bele a közös videókba?
Castiel mondható gyerekkori barátnak. 15 évesen találkoztunk, egy suliba jártunk, osztálytársak voltunk. Szerettük a Dragon Ballt, nekem megvolt DVD-n, kölcsönadtam neki.
Aztán sokat átjött hozzám, szinkronizáltunk, később kisfilmeket vettünk fel, effekteltük őket.
Én elköltöztem Hatvanból, volt egy kis szünet, aztán elkezdtem a videózást, és igazából folytattuk azt, amit anno is elkezdtünk.
Mivel vele storyzgattunk a legtöbbet ilyen para témákról, így adott volt, hogy szerepeljen ő is.
De egy idő után már nem akart szerepelni, meg nem is nagyon érdekelték a legendák.
A nézők imádták a kettősötöket. Szerinted miért működött ilyen jól ez a páros a képernyőn?
Castiellel olyanok voltunk mint két tojás, fele mondatból tudtuk mit akar mondani a másik, rettenetesen sok közös témánk volt, jó volt a dinamika köztünk, sokat is megéltünk együtt, ha hülyeségeket kellet mondani nálunk megtalálható volt minden, komoly témák, hülyéskedések, volt véleményünk a dolgokról, és ez sokszor ellentétes volt, nálunk nem igazán voltak tabuk, bármivel kapcsolatba jöhettek a témák, nem zavarta egyikünket sem beszélni róla!
Van olyan közös emléketek a forgatásokról, ami végül sosem került fel a YouTube-ra, mert túl meredek vagy épp túl vicces volt?
Szerintem több ilyen felvétel van, mint amit publikáltunk. Voltak olyan témák, amikre még az emberiség sem volt felkészülve.
Hiába beszélhettünk mi ketten bármiről, és tudtuk, hogy nincs mögöttes tartalma, a nézők sokszínűek, és nem biztos, hogy úgy értelmezték volna egyes megmozdulásainkat, ahogy mi gondoltuk.
Ma már szerintem el sem kezdtük volna ezeket, mert mindenkinek lett volna vele valami baja.
Mennyire érzed úgy, hogy a videók készítése közben te magad is fejlődtél kutatóként, és más szemmel nézed a rejtélyeket most, mint az induláskor?
A szemléletem változott, szigorúbb, pesszimistább és kritikusabb lettem ezekkel a dolgokkal kapcsolatban.
Főleg ahogy fejlődik a technika, egyre inkább nő az, hogy mit lehet elhinni, és mire van valós magyarázat.
Mindenképp próbálok a realitás talaján maradni.
Mi volt a legemlékezetesebb pillanatod, amit egy helyszínen rögzítettél a csatornádra?
Ha a Paranormális Oknyomozókra gondolsz, ott voltak konkrét helyszínelések, és szinte mindkettő elég emlékezetes volt.
Az első rész egy elhagyatott, félbemaradt épületben játszódott, az újdonság miatt, meg a csapat koordinálása miatt is erős élmény volt.
A második rész pedig élményben volt teljesen más, de szintén nagyon emlékezetes.
Hogy látod a magyar YouTube és a misztikus témák jövőjét? Van még hová fejlődni ezen a téren 2026-ban?
A misztikus vonal talán most még népszerűbb, mint amikor én kezdtem. Formátumban persze folyamatosan fejlődik, ahogy maga a videózás is, a trendek folyamatosan alakulnak.
Most a rövidebb, látványosabb, vágóképorientált tartalom a menő. Amikor én kezdtem, elég volt egy kép és egy „kibeszélő” formátum.
Amíg van miről beszélni, addig lesz téma bőven.
Mit tanácsolnál nekem és a rejtélyes.hu-nak: hogyan tartsuk meg azt a hitelességet és hangulatot, amit te is képviselsz a csatornádon?
Én nem feltétlenül mondok határozott álláspontot a témákról. Inkább felvázolom, miről van szó, hozok pro és kontra érveket, és esetleg elmondom a saját véleményemet vagy meglátásomat, de soha nem teszek 100%-os kijelentéseket. Mindig meghagyom a lehetőségét annak, hogy valami megcáfolható vagy éppen igazolható. Szerintem érdemes felvázolni a témát, belemenni a rejtélyekbe és a teóriákba, akár a saját véleményt is elmondani, de a végén a nézőre kell bízni, hogy mit gondol az adott dologról.
Zárásként nem maradt más hátra, mint megköszönni azt az őszinteséget, amivel Szefi beavatott minket a kulisszák mögé. Ritka az olyan pillanat, amikor egy ikon ennyire emberien beszél a hibáiról, a fejlődésről és a sikereiről is. Számomra ez a beszélgetés több volt, mint egy interjú: egy megerősítés volt abban, hogy érdemes hinni az álmainkban és a saját közösségünk építésében. Köszönöm, hogy segítettél visszahozni azt a varázslatot, amit 15 évvel ezelőtt elindítottál – az örökséged itt él tovább minden egyes cikkünkben a rejtélyes.hu oldalon. Tartsatok velünk a következő alkalommal is, hiszen a történet – és a rejtély – sosem ér véget. Maradjatok kíváncsiak!
Kövessétek Szefit a rejtélyek nyomában!
Ha tetszett az interjú, és szeretnétek elmerülni Szefi világában, itt találjátok meg őt a legfrissebb tartalmakért:
🌐 A titkok birodalma: Böngéssz a leghátborzongatóbb esetek között a titoksorozat.hu oldalon.
🎬 YouTube: A kultikus videókért és elemzésekért irány a Szefi Studio, ha pedig a lazább, játékosabb énjére vagy kíváncsi, várd a következő videót a GameplaySzefi csatornán.
📱 Pörgesd a sztorikat: Legyél ott az elsők között a TikTokon és az Instagramon, vagy csatlakozz a közösséghez Facebookon.
🎮 Élőben Szefivel: Nézz be hozzá Twitch-en, ahol élő adásokban találkozhatsz vele.✉️ Kapcsolat: Ha üzenni szeretnél neki: Szefi91@gmail.com